Leírás

Egy spanyol festő az Utolsó vacsora történetét próbálta vászonra vinni. Eredetileg Jézus arcát és szeretetét szerette volna kiemelni alkotásán. Elkészült a gyönyörű kép, de a festőnek valami hiányérzete támadt, ezért még „fel akarta dobni” valamivel. Így a nagycsütörtöki asztalra, Jézus és a tanítványok elé egy különlegesen díszített csillogó kelyhet festett. Jöttek a művésztársak és a látogatók. Megnézték a képen Jézust és a tanítványokat, de mindenki csak a kehelyről kezdett áradozni. Mindenkinek a csodálatos aranykehely tetszett a legjobban, mert telve volt ragyogó berakott ékkövekkel. – Sajnos, valami ilyesmi történt ma a karácsonnyal is. Modern karácsonyunk inkább a fenyőfát, az ünnepi hangulatot és az ajándékkészítési lázat jelenti. Jézus elvész a nagy sürgés-forgásban.

Elvész az ünnep kampányában, a sikerre szomjazó meccshangulatban. Elvész annak valósága, hogy akit szentnek neveznek, egy istállóban, emberi szemmel nézve méltatlan körülmények között születik, mert ő nem a siker embere, hanem a mindenség szenvedő Ura, aki előtt leborulni az egyedül méltó dolog.

Dr. Tatai István igehirdetéseivel és elmélkedéseivel járja körül az Advent ünnepi és hétköznapi létnyomait, s irányítja figyelmünket a Szentre, aki nemcsak egy ma született csecsemő, hanem vérét értünk adó Bárány is, aki Júda Oroszlánjaként egykor majd beteljesíti Isten Országát.